Téglás István: Toldi Miklós és a farkasok küzdelme c. szobra

„...De lám, mintha ördög volna belé bújva,

Egyet hengeredik s talpra ugrik újra,

Elordítja magát keserves haraggal,

S mégyen új csatára köszörült fogakkal.

Körmeit Miklósnak a vállába mártja,

Száját a fejénél két araszra tátja

S hátulsó lábával úgy szorítja térdét,

Pusztítsa el Isten a kegyetlen férgét!

...

Miklós az elméjét mindenképen hányta,

Nem mondhatnám pedig, hogy a farkast szánta,

Hanem gondolkozott az ő farkasáról...”
(Arany János: Toldi, 5.ik ének, részlet)

(Téglás István Toldi Miklós és a farkasok küzdelme, szoborrészlet)

A szív sötét oldala / El lado oscuro del corazón

Az argentin újhullámos rendező, Eliseo Subiela bizarr filmje, A szív sötét oldala, régóta a kedvenc mozim. A film főszereplője Oliverio a nyughatatlan a poéta, aki álmai asszonyát keresi, az asszonyt, aki képes repülni. Ebben a jelenetben Oliverio a női alakban megjelenő Halállal beszélget.

A filmjelentben elhangzó vers magyarul:

Idegeim a sárba ragadnak, a falakhoz.
Az ágakra kúsznak,
Behatolnak a földbe,
Szétoszlanak a légben,
Az eget ostromolják.
A márvány és a lovak erei az enyémek,
Minden fájdalom az én húsom tépi,
A csontvázamat,
S a ledöfött bikában hányszor meghaltam én is.
Ha meglátok egy felhőt nekem is el kell szállnom,
Ha egy asszony lefekszik,
Ott a helyem az ágyon.
Hányszor mondtam magamban,
Én lennék ez a szikla?
Ha egy halottat visznek
Mellé fekszem a sírba.
Ha egy tyúk kotkodácsol
Én vagyok a tojásban
Ha rám gondolsz csak egyszer
Az emlékeddé váltam.
(Oliverio Girondo )


Los nervios se me adhieren
al barro, a las paredes,
abrazan los ramajes,
penetran en la tierra,
se esparcen por el aire,
hasta alcanzar el cielo.

El mármol, los caballos
tienen mis propias venas.
Cualquier dolor lastima
mi carne, mi esqueleto.
¡Las veces que me he muerto
al ver matar un toro!...

Si diviso una nube
debo emprender el vuelo.
Si una mujer se acuesta
yo me acuesto con ella.
Cuántas veces me he dicho:
¿Seré yo esa piedra?

Nunca sigo un cadáver
sin quedarme a su lado.
Cuando ponen un huevo,
yo también cacareo.
Basta que alguien me piense
para ser un recuerdo.

Poema del día: "Comunión plenaria", de Oliverio Girondo (Argentina, 1891-1967)

É aquela que fere
Que virá mais tranqüila
Com a fome do povo
Com pedaços da vida
Com a dura semente
Que se prende no fogo
De toda multidão

Acho bem mais
Do que pedras na mão
Dos que vivem calados
Pendurados no tempo
Esquecendo os momentos
Na fundura do poço
Na garganta do fosso
Na voz de um cantador

E virá como guerra
A terceira mensagem
Na cabeça do homem
Aflição e coragem
Afastado da terra
Ele pensa na fera
Que o começa a devorar

Acho que os anos
Irão se passar
Com aquela certeza
Que teremos no olho
Novamente a idéia
De sairmos do poço
Da garganta do fosso
Na voz de um cantador.